Ez egy korábbi hozzászólásom a Facebookról, ugyanakkor mindig vissza-visszatér a kérdés: van-e kapcsolat a harcművészet és a tangó között. Ami kiváltotta a kérdéskör újratárgyalását, az egy oldalon található video volt, amelyen a(z egyik) koreai bemutatócsapat szédületes prezentációját lehet látni – látványos rugások, törések, önvédelem/küzdelem, formagyakorlatok. Igazi klasszikus, mesteri bemutatója annak, hogy milyen lehetőségek vannak egy elképzelt szituációban a harcművészeknek…
A lustaságom miatt – kicsit átdolgozva – a FB hozzászólásom olvasható a következőkben is.
Hasonloság van a harcművészetek és a tánc között. Ilyen pl. a (test)központ szerepe, a végtagok lazasága, mozdulatok időzítése, a partner figyelme, megértése. Alapjába véve ezek mutatják meg, hogy valaki harcművész, vagy harcos – (Simon & Gartfunkel “The Boxer” c. száma jut eszembe… bár az másról szól..és offtopic).
Ez a bemutató egy olyan demonstració, amely megmutatja a mozgásanyagot különböző szituációs gyakorlatokon ketesztül. A vékony deszkák a végrehajtott technikákat indikálják – erő nem szükséges a törésükhöz (vagy inkább hasításukhoz). Kicsit a színpadi tánchoz hasonló: mímelt, a tánc lehetőségeit mutatja meg, de mégsem az. És nem is lehet, nem ez a feladata és ez nem is baj.
Görögországban találkoztam egy kanadai hölggyel, aki annyira szeretett volna táncolni, hogy miután felkérték nem tudta élvezni a táncot, annyira befeszült. Kértem, hogy lélegezzen a zenére és ne foglalkozzon mással. A törekvést siker koronázta: ellazult és ezután jobban tudtunk táncolni. Aztán rájött, hogy a vezetés közbeni stresszet is egyfajta légzőgyakorlattal szokta feloldani, vagyis hasonló dolgot alkalmazott, mint amit már korábban megtapasztalt.
Bár humorosan indult, de komolyra fordítottam a témát! (bocsi )
Az ember nem kerülheti el saját magát! Bármit csinálunk azon a lényünk (és nem a személyiségünk!) átsüt! A korábbi tapasztalatainkat nem tudjuk elhagyni – és nem is kell azt tennünk – hiszen bármit teszünk, ugyanazok vagyunk. Ugyanaz a fej, térd, kar, stb. mozdul függetlenül attól, hogy most harcolni kell, vagy táncolni. Vagy falat festeni, esetleg a kertben kapálni. A mozgásanyag más, de a keretrendszer ugyanaz.
Még egy gondolat: a fentiek miatt nehéz a tanulás. Nehéz egy tanórára üresen érkezni, és az elhangzottakat befogadni. Mert ha valaki “tele” van, azt nem lehet tölteni – és nem is fog úgy fejlődni. De vigyázat: az üresség nem egyezik meg azzal, hogy negálni kelljen a korábbi tapasztalatokat. Inkább a tanulás (óra) alatt kell azokat a polcra helyezni, és úgy nekiállni, mintha a tanult dolog bármely mozzanatán a jövőnk múlna.
Természetesen ebben, a tanulás/tanítás viszonyrendszerében, metodikájában a tanároknak is hatalmas felelőssége van, de ez már egy másik téma…
Ha a fentiekkel kicsit szembemegyek, akkor az előképzettségre feltett kérdésre az alábbi választ tudom adni): ha valamilyen háttérrel rendelkezünk (pl. harcművészet), az – egyfelől – előnyt jelent, hiszen az adott művészetben (vagy tevékenységben) töltött évek rajta hagyják az emberen a lenyomatukat. A legtöbb ember nem, vagy csak nehezen tud ezektől a lenyomatoktól elvállni – sokszor hangoztatva – hogy ez volt az életük, anélkül nagyon nehéz, stb. És ez egyben a hátrány is! Mert ha valaki elmélyült egy területen, annak rendkívül nehéz, hogy ne a technikát lássa meg egy adott szituációban (hogy “hogyan kell csinálni”, “ez olyan, mint az xy technika…”), hanem amögé tekintsen. De ez csak úgy megy, ha kiüríti az elméjét és nyitottan próbálja befogadni az újdonságot. (Hányszor hallottam, hogy “én biztosan gyorsan megtanulok tangózni, mert már xy éve táncolok!” Sajnos a legtöbb ilyen mondatot hangoztató ember nagyot csalódik, amikor rájön, hogy a tangó nem egyenlő más táncokkal, másképpen kell hozzáállni.)
Amennyiben sikerül a dolgok mélyére nézni, akkor rájön az ember, hogy legvégül minden egy….